8 thoughts on “Átverték vagy megkárosították?

  1. Kedves Oldalüzemeltetők!

    DÖBBENET. Az olvasottak alapján nem hogy kiborultam, de gyakorlatilag tajtékzom az idegtől.
    Ugyanis jómagam is ‘tulajdonos lennék’ ebben a katyvaszban. Levélben megkeresett Gyólai György júliusban, hogy bemutassa a könyvvizsgálat eredményeit. Már előtte felvettem a kapcsoltat a PSZÁF-fal, ahonnan személyesen a főosztályvezető jelzett vissza, hogy valóban eljárás indult a cég ellen.
    Györgynek továbbítottam a levelet és kértem, hogy személyesen találkozzunk, szinte azonnal visszajelzett, de sajnos az én elfoglaltságaim miatt nem találkoztunk.
    Ma ismét megkerestem, már telefonon. Sms-ben jelzett, hogy keresni fog. Még ez nem történt meg….. Melegen ajánlom neki hogy megkeressen, mert:
    a; Felveszem most már mindenképp az ügyvédemmel a kapcsolatot
    b; Akkora média-cirkuszt csapok az ügy körül, hogy ettől fog zengeni az online, a tv-s, és az írott sajtó egyaránt.

    Ugyanis, ezt nem lehet emberekkel megcsinálni. Jó magam a családból szedtem össze ezt az egyébként nem kevés pénzt a ‘befektetésre’. A nagymamámat, aki adta, azzal nyugtattuk, hogy a belső kereskedelemben eladjuk a warrantokat és visszafolyik a pénz. Na, most ez nem jött be! Miért is jött volna?!
    Ennek az oldalnak a címe anno: http://www.warrantchange.com volt, ami természetesen azóta nem elérhető!

    Tisztelettel:
    Takács Norbert

    • A Warrant…oldal 2013. 06.21- óta más nevén van, Ludmán csaló Szabolcs, Csereklei csaló Gábor, Gyólai hazug György és a négyes női tagja is Varga átverős Anita is másokat „mesélget” embereknek, amikor felhívják. Kedves rokonként Miske átverem a barátaimat Zoltán is ott van, Ludmán apósaként a buli közepében. Jól teszed ha ez amit itt látszt, kitolod a kedves média elé: Ezek az emberek az utcán sétálgathatnak, miközben a videó tanulsága szerint Gyólai maga hazudozott az embereknek. Átvette végül a százezer számrak ifizetett EURÓ kötegeket, akár csak a Varga Anita. Miske Zoltán gyakorlatilag a Balaton partján szerzett magának „elévülhetetlen” baráti kapcsolatokat. Ez gáz.

      Aztán a következő levelező, posztoljon bátran die:”Tisztelt cimzett! Engem is átvertek és emiatt kérdezem, hogy van e már valami féle társulás annak érdekében hogy valahogyan visszaszerezzük a pénzünket. Várnék minden információt és én is tudok egy kevés segítséget az ügyben. Várom válaszát. Üdvözlettel P. Gyula

      Kérem, publikáció formájában kérdezni, észrevételezni!

  2. Tc!

    Ahogy fentiekben megírtam megkerestem Gyólai Györgyöt. Most jövök a találkozásból. Kellemes beszélgetést folytattam egy abszolút jóindulatú, kedves, okos értelmes emberrel. Feltettem neki a keresztkérdéseimet természetesen. Mindre, egytől egyig épkézláb választ kaptam, elfogadható érvekkel, tényekkel.

    Ezúton, kérem a fenti posztom törlését, minden kérdésemre elfogadható választ kaptam. Nem szándékozom sajtóvisszhangot csapni és az ügyvédemet is békén hagyom.

    Tisztelettel:
    Takács Norbert

    • T Norbert,

      Sziveskedne közzé tenni ezeket a frenetikus tényeket amitől Ön úgy gondolja ezúttal, hogy most már minden rendben és Öntől vagy társaitól, egy nem működő cég legálisan tudott pénzt beszedni! Sziveskedjen már megosztania másokkal, miből gondolja, ha valami DORMANT (alvó cég) akkor az képes 1Milliárd fölötti pénzösszeg beszedésére?

  3. Tc!

    Nem, nem volnék szíves megosztani. Aki szeretne bármit is megtudni, az megkapja az infókat, ha veszi rá a fáradtságot, hogy ne csak az egyik oldalon felgyűlt infókat megnézze, hanem a másik oldal álláspontját is meghallgassa!

    Takács Norbert

    • Évek óta fenyegetik a Csereklei emberei az Organic Missionosöket. Gyólai felvett néhány szézezer EURÓ összeget és mondták neki, ha nem ésszel beszél, laposabb lesz mint a sajtpapírja. Mivel egyenlőre azt gondolja nem érintett ebben az ügyben büntető jogilag, hát mondhat amit akar. Beszéltem olyannal aki ott volt A 60 fős meetingen ahol megfenyegetésülről beszélt Varga és Gyólai. láthatóan a pénz kimosta az emlékezetüket.

    • Kedves Miro!
      Az oldal önvédelmi rendszerként azért jött létre, hogy megvédje Önt és az Önhöz hasonló embereket akiket átvágtag az oldalon fellelhető mindenféle módon. Az Ön hozamát érdemes lenne ha már hitegetésnél tartanak, megtudni ki és hol tárolja illetve miként fogja átadni, kifizetni. A jelenlegi helyzetben ez egy hasonló üzleti modell mint a napkban előzetes letartóztatásba kerül Szabó-Forrai Zsolt Sándor irányította Fortress. Mindkettőt több zit millióra bírságolta az MNB és megtette a szükséges büntető feljelentéseket. Ez esetben a média újabb erős nyomása fogja kiadni a végső pontot! Erre pedig sokáig már várnia sem kell!

Vélemény, hozzászólás?