dr.Mező András – Organic Pharma Laboratories ltd – Company number 08049932

Ki is az a dr.Mező András? – fejeztük be korábbi bejegyzésünket ezzel a kérdéssel. Lássuk, ki is ez a kedves ügyvéd úr akit végül de nem utolsó sorban Gyólai György és szóbeszéd szerint sok ember aki nem kapta meg a befektetést a háttérben Csereklei Gábor társ-gondolat megvalósítójának tartanak.

Company number 08049932 – Organic Pharma Laboratories ltd 

Dr.Mezó András ügyvéd úr nevét annyi de annyi iraton láthatták az emberek aki azóta is él, virul mi több praktizál ügyvédként, aki közben a szép nagy háttérben tulajdonolta előbb a Német OMI-s céget, majd a Reanal üzletrészét megvásároló angol cégbejegyzésű vállalat egyszemélyi tulajdonosaként  Organic Pharma Laboratories ltd néven.

Dr.Mező úgy élte túl minden idők egyik legaljasabb átverését az Organic Mission story-t egy DORMANT – tehát nem kereskedő –  céggel, hogy abba hivatalosan / a jó ég tudja hogyan – bele tolt  2012 július 10-én GBP 4,678,533.00 összeget ami milyen fura, pont Ez a napi árfolyam közlés szerint darabonként 371 forint egységár mellett 1 Milliárd 735 millió 735 ezer 743 forint.  Aztán persze bele kukkoltunk az angliai cégregiszterbe és előkerült a kitől ment a pénz kérdés válasza. Meg fog lepődni a kedves olvasó, lássuk.

Ugyebár: az Organic Pharma Laboratories ltd cég soha nem működött mint kereskedelmi cég, kvázi jó nagy tőkéje volt és ennyi!

Az angliai cégregiszter adataiban ez olvasható:

07 May 2014 Annual return made up to 30 April 2013 with full list of shareholders
Statement of capital on 2014-05-07

  • GBP 4,678,533

Minden kétséget kizáróan látható a közhitelesen elérhető cégregiszterből  és a kép tanulsága alapján elmondható a nevezett 2012 július 10-én GBP 4,678,533.00 “betolt” tőke összege az Organic Mission Global AG tulajdona ami meg mint mindenki jól tudta, a WARRANT tulajdonosok pénzéből jött össze!

Organic Pharma Laboratories tulajdonosa a megszűnt Organic Mission Global AG

Aki szeretne rágódni az Organic Pharma Laboratories ltd adatain, Dr.Mezó néhány éves nem működő milliárdos cégén annak belinkelve a teljes cégadat halmaz. Pdf-ben minden letölthető, hatóságok részére átadható és így tovább, hajrá előre.

Gyólai György most tenyerét biztos összecsapja ha ezt olvassa, számos kis-nagy befektetővel együtt akik anno bele buktát a pénzüket a Csereklei  dr.Mező kooperációba.

Gyólai azt tudja és erre a meglévő és kézjegyével ellátott feljelentésében melynek dátuma 2015. október 29 és sértett feliratú aláírással jegyzi, – bizony teljes egészében minden lap alján aláírottan vallja – hogy az állítása szerint az azóta névváltozáson átesett magyar Organic Mission Zrt-ből ami azóta csődeljárásból felszámolási eljárásba váltva Org Food  Zrt “FA” ként  vegetál a warrant vásárlók pénze a német Organic Mission Global AG-ben landolt a warrantok értéke és amit Dr.Mezó András ügyvéd úr jegyzett.


Dr.Mező  azóta bezárta a német Organic Misson Global AG-t, az angol Organc Pharma Laboratories Ltd-t mind két esetben tulajdonos-ügyvezetőként egy és azonos azzal aki szerinte Csereklei Gáborral okozója az egész “Organic Mission” pénz mizériának.

Gyólai kétséget kizáró adatait a közhiteles cég adatbázisok megerősítették!  A pénz útja, a feljelentésében megírt adatok és a szavait alátámasztó közhiteles adatok is jól követik a pénz útját.  Egy felettébb ismerős modell:cég megy a kukába és már is megy a névcsere! Senki nem azonosit egy OMG Holdingot a szégyenre járatott korábbi Organic Miission Global névvel. 

Értsük ez alatt pontosan azt, hogy minden jel arra mutat, lehet nem direktben veszett el a pénze a sok ezer befektetőnek, hanem a Reanal néven ismert gyógyszeripari cég 2.5 milliárdos tőke emelése összefüggésben lehet az Organic Pharma Laboratories ltd-vel a jelek szerint meglévő okiratok tanulsága alapján is.

Gyólai György (forrás privátbankár)

Idézzük most Gyólai György  azon sorait feljelentésének ami a tárgyban írt:

“Az is teljes bizonyossággal megállapítható és nyomon követhető, hogy a befektetők által a kötvények és a warrantok ellenértékeként adott pénzösszegek egésze teljesen és hiánytalanul és közvetetten (dr. Mező András Ügyvéd letéti számlája útján) a Kibocsátóhoz került’ a kibocsátott kötvények és warrantok teljes ellenértékével kizárólag és teljes körűn a  Kibocsátó rendelkezett.”  –szól Gyólai feljelentése.

A sorok súlyos gondolatokat fogalmaznak meg: hol is van akkor a magyar hatóság a háttérben?

Mi is történik több ezer kisbefektető pénzével és nem utolsó sorban, a fenti adat minden sora közhitelesen igazolható: de egyetlen olyan intézkedés nem látható ahol szétrúgnának néhány arra igényt adó feneket, hiszen itt láthatóan olyan dolgok történtek ami legalább néhány sor jogi ügyintézést megérdemelne a hatóságok részéről IS!

A károsultak meg reménykedhetnek: a pénzt nem sikerült nyom nélkül ellopni meg van az…csak Szimat Szörény menjen utána és harapjon néhány kópé valagába.

Eközben az MNB a OneCoinosokat hajkurássza amíg ismét néhány milliárd pénzt kitoltak emberek kezéből furmányos emberek egyenlőre büntetlenül.

A cikk megírása után emailben érkezett angliai pénzügyi tanácsadó partner levele mely szerint:

A cikket végig olvasva azt a kérdés érdemesnek látjuk feltenni, hogy: ” hol az a pénz, hiszen mint Dormant cég, vélhetőleg nem is rendelkezett angliai bankszámlával.

Ennek okán melyik ország hatósáa felelős még a pénzmosási ügynek is nevezhető problémában.

A kérdés ugyan is az, hogy miért nem kérdezte meg senki, honnan van közel 2 Milliárd forint ami ide oda utazik!

Végül is ha nem utazott akkor a magyarországi pénztároló bank kapitálisat hibázott! Ki tehát a pénzt tároló bank?”

A kérdést köszönjük, publikusan közreadtuk!

A cikk elolvasása után a cikkről egy amúgy cég vezetésével foglalkozó partnerünk csak azt jegyezte meg: a bugyid színét is leszkennelik 200ezer forintnál a postán, de 2 milliárd az elmehet?

Újabb megjegyzés: a hatóságok vizsgálhatnák úgy mint MNB, hogy a 100 milliós bírsággal sújtott németországi Organic Mission Global AG hogyan tüntette el a pénzt Magyarországról egy azóta felszámolt német cégen keresztül mialatt Angliában a pénz papíron megjelent egy 2014. december 9-én lezárt céggel érintetten.
Hol a pénz mert ez egy elévülési időn belül lévő pénzmosási ügy!

Amennyiben a hatóságok semmiben nem akarnak nyomozni, vagy nem érnek el eredmény: MNB -nek, toljon valaki egy infót erről, lévén ez egy befejezz pénzmosás aminek a végén emberek ezrei károsultak ,de a pénz visszatért Magyarországra a Reanal cégbe – ahogyan Gyólai ezt feljelentésében okiratban is rögzítette!

Vélemény, hozzászólás?